Melankolikus dallamok

Neoprimitív / Versek (174 katt) DadaistaB
  2024.07.22.

Sarokban kuporognak
A díszek
S körülvesznek
A különös ízek.

Mögöttem
A gitár riffek
Búcsút intenek
A nagy griffnek.

Fehér ház.
Omladozó falak
Egy utolsó falat
A tekintet
Mely a labirintusban ragadt.

S tovább halad
Igen kihalt patak
A szomjúság marad
Mert a kétely
Bújik az éhínség alatt.

Megsebzi áldozatát
Az éjjel
Mikor a pillanat előtt
A Holdra nézel
Jelek
Csupán egy pár méter
A feladatodtól
Ne térj el!

Ott fenn a dombon
Lassan darabokra hullom
S talán még a vízben úszom
Amikor önmagunk sodrását
A felszínre húzom.

Erdő széle
Tépett szárnyak
A valóság medrében
Rejtőzködnek az árnyak.

De nem olyan rég
Részei voltak a fáknak
Ám felperzselődtek
S rabjai lettek a halálnak.

Hegytető.
Koronát kap a harmonika
Ám mellette uralkodik
Székében a diszharmónia.

Lejtő.
Lefelé gurul
A sok elkövesedett kavics
Az idő ugyan gyógyít
De mar is.

Szakadék.
S lám belelátok
A hömpölygő örvénybe
Hintójában ül őfelsége
A hazugság folytonos terméke.

Megérkeztem.
Csak a csend
Tisztaságát hallgatom
A szél gyenge fuvallatában
A végtelenségbe ballagom.

Megérintenek.
Ezek a melankolikus
Felszabadított dallamok
Én benned létezem
S hang vagyok.

Az akaratból
Életet kovácsolok
A gondolatból alkotok
A gyökerek sem
Fojtogatnak többé
S kisimul az arcotok.

2019. 01. 10. - Nemesnádudvar

Előző oldal DadaistaB