Nincs visszaút /Elveszve a jelenben/
A szenvedés, bár fáj, éltet, ha van remény,
Eltűri az, kiben van mersz, s hite kemény.
Én gyáva vagyok szembeszállni a mával,
Szívesebben randevúzom a halállal.
Nincs visszaút, az elkeseredés Nagy úr!
Az élet labirintusa örvénylő kút,
És elragad, magával ránt a mélybe le,
Őrjítő, bús násztáncot kell, ropjak vele.
Elszédít! Élő vérem kehelyből issza,
S nincs út, mely az életbe visz vissza!
Árnyék lelkek lesznek társaim kínomban,
És segítő kéz nem nyúl felém sehonnan.
Egyedül vagyok, társam egy éji szólam:
Elvesztél, bár örökké bíztál a jóban.
