A kocsmában

Fantasy / Novellák (829 katt) TharBael
  2011.10.15.

És a kockák ismét pörögtek…

A kocsma füstös levegőjében szinte elvesztek az arcok. Talán ez így volt a helyes. De a nagy asztal körüli illetőkről le lehetett olvasni, nem a tipikus emberi munkával keresték meg a pénzt, amit épp most veszítettek el.

Az asztal… bárki, aki ránéz, látja, mennyire megviselte a kocsmai élet… többször borították fel, sokak sokféle italt és ételt hánytak rá - néha szó szerint is - és megannyi evőeszköz, fegyver vagy éppen csak éles tárgy véste már magát lapjába. Az asztal mégis tűrte. Tűrte, amint az évek során a nyál, az étkek és a füst valami egészen sajátos jelleggel bíró réteget alkossanak rajta. Tűrte, hogy éveken, sőt évtizedeken keresztül mindenféle szerencsejátékot űzzenek rajta. Most épp a kockavetés volt a legkedveltebb. Sokan sokszor nyertek már vagy vesztettek el vagyonokat az asztalon…

A ma és talán a héten – az asztalnak nem számított az idő - soron következő nyerőszériás egyén egy gnóm volt… tömpe ujjaival oly ügyesen forgatta a dobókockákat, hogy bárki, aki látta, felismerte, ez az egyén bizony született szélhámos. Azok az ujjak talán épp tegnap, talán épp az én pénzes zacskómat csenték el. Ám a mostani pillanatokban az ujjak mindig láthatóak voltak. Semmiféle trükkre nem lehetett gyanakodni. A vesztesek csakis a tőlük elpártolt szerencsét ócsárolva várhattak vigaszt, míg a lélektelen ezüst és aranypénzek új tulajdonosuk deformált mancsaiba vándoroltak.

A gnóm reszelősen vihogva vette kezeibe a két mára már sárgává fakult valamikori hófehér csontkockákat. Nevetés közben kivillantak sárga fogai és előreugró alsó állkapcsa csak úgy ontotta magából az apró és csúnya szerzet nyálát. Az asztalra csurgó nedű gyorsan beleitta magát a fába tovább gyarapítva az asztalt borító réteg mixtúrájának széles skáláját… a sárgászöld bőrű gnóm vigyorogva horkantásokkal és szörcsögésekkel tette fel a kérdést: ki szeretne még játszani ővele? A füstön keresztültörve ekkor előrelépett egy nyurga, éjfekete hajú, alig felnőttkorba lépett fiatalember. Válasza egy szótagból állt, én. Csendben megállt az asztal másik végében és várta a gnóm dobását. Mialatt az öntelt apróság önmagát magasztalva sorolta győzelmeit, és kijelentette eljövendő diadalát a fiú felett, az mindvégig az asztal lapját nézte. Mintha belelátott volna a tárgy lelkébe - feltéve, ha van egyáltalán neki olyan - és ott az egyetlen vágyat látta volna: a csendes, tiszta életet.

A gnóm eközben dobott. Mint azt előre megjósolta volna a két hatoldalú csontkockával két hatost dobott. A fiú úgyszólván már elvesztette a fogadást. Még ha két hatost dob ő is, a döntetlen miatt új kör kezdődne. A fiatalembernek tehát a minimum a két hatos kidobása volt. Ő azonban nem félt, tudta, mi a dolga. Bal markába zárta a sárgás kockákat, és szélsebesen elkezdte az arca mellett rázni őket. A másik keze sejtelmesen a szarvasbőr mellényének mélyében lapult. Rámosolygott a gnómra amolyan mindent tudó arccal, majd alig hallhatóan szinte egy holt lélek hangjával szólt: mestered üdvözletét küldi, Sharin. Ezzel eldobta a kockákat, melyek szinte követhetetlenül pattantak az asztalon ide-oda. Mire mind a két kocka mozgása lelassult, az ifjú már befejezte elmosódott mozdulatát, mire a gnóm nyakában egy orgyilkos tőrrel élettelenül arccal az asztalra bukott, ami megdőlve a hirtelen súlynak felborult, legurítva magáról a gnómot és a kockákat egyaránt.

Az ifjú megragadott egy széket, belevágta a kocsma ablakába, kiugrott és eltűnt az éjszaka sikátoraiban. Nem hagyott maga után mást, csak egy halott gnómot és két dobókockát, amely kockáknak felfelé az ég felé törve mutatott a hatost ábrázoló oldala…

A hullát kidobták, az asztalt felállították, és az újabb vendégek feledve az elmúlt kis históriát, nekikezdtek a játéknak… mindig lesz egy bajnok és mindig lesz egy, aki felülmúlja őt… ez a rendje mindennek.

Most az asztal épp egy hatalmas markú törpével néz farkasszemet. Mert a világ nem áll meg.

És a kockák ismét pörögtek.

Előző oldal TharBael