Vörös démon

Fantasy / Novellák (993 katt) bel corma
  2011.09.27.

A szobát halványkék, édeskés füst lengte be, ami a színes gyertyákból gomolygott fölfelé. A falakat fehérre mázolták, a padlót vastag, lakkozott deszkákból ácsolták. A szobát szinte teljesen kitöltötte az a hatalmas, hatágú csillag, amit aranyszínű festékkel rajzoltak meg szakavatott kezek. A szimbólumot egy nagy körbe ágyazták, és a közepén egy másik, kisebb kör foglalt helyet. A csillag szárai között rúnák dobogtak, úgy lüktettek, mint megannyi apró, fényes szív. A külső körön kívül egy tetőtől talpig feketébe öltözött férfi álldogált, és elmélyülten olvasgatott egy sötét, bőrkötéses könyvet, még a homlokát is összeráncolta nagy igyekezetében. Halkan morgott valamit az orra alatt, majd összecsukta a könyvet, és óvatosan a háta mögött álló polcra tette. Szemét lehunyva összpontosított, karjait széttárta, és igyekezett magabiztosan kiejteni a megidőző formula szavait:

- Ahnek, a Ramina, a zemmak! - hangja a mágiától elmélyült, és úgy zengett, akár egy ércharang.

A szoba körvonalai megremegtek, ahogy a síkok dübörögve elcsúsztak egymáson. A csillag közepén ibolya láng gyúlt, majd lobot vetett, és a világra okádta a külső dimenzió teremtményét. A füstölgő lény a padlóra zuhant, és apró kupaccá gömbölyödött össze. A teste ütemesen emelkedett, és süllyedt, egyértelműen jelezve azt, hogy az a "valami" lélegzik és él. A varázsló most már alaposabban szemügyre tudta venni.

Emberszerű volt, és határozottan nőnemű. A varázsló nagyot nyelt, ahogy tekintete megpihent a karcsú, izmos, nőies idomokon. Ismerős bizsergés indult el a testében, ami (ebben a helyzetben legalábbis) igen zavaróan hatott rá. A démon vörös bőre, és a homlokán ágaskodó két apró szarv cseppet sem rontott az összhatáson. A lény halk sóhajjal feleszmélt, és sárga macskaszemei elkapták a férfi mohó tekintetét. A mágus a füle tövéig elvörösödött, és gyorsan elfordította a fejét. Szemét lehunyva koncentrált, nehogy a varázslata összeomoljon. Nem látta, ahogy a démon elmosolyodik, és érzéki ajkai mögül elővillannak apró, hegyes szemfogai. Puhán és kecsesen ülő helyzetbe tornázta magát.

- Kívánsz engem, ugye? - hangja lágy zöngékkel telt meg, és simogatott, akár a bársony.
- Igen... - nyögte a mágus bénultan. - Azaz nem! - rázta meg a fejét zavarodottan. - Nos, én egészen mást akarok tőled - próbálta összeszedni széthulló gondolatait. - Feltennék neked néhány fontos kérdést, és...
- De mit akarsz tőlem valójában? - duruzsolta a lény dallamos hangján.
- Amit most igazán akarok... - az idéző maradék magabiztosságát is elveszítette. - Nos, néhány mágikus technika érdekelne, aminek a segítségével...
- Szerelmi technikákra gondolsz? - évődött a démon, és kivillantotta nőiességét.
- Ugye tudod, hogy ha akarnék, akkor nagy fájdalmat okozhatnék neked? - a varázsló érezte, hogy fárad, és próbálta a helyes mederbe terelni a beszélgetést.
- Azt tudom, hogy az idézőköröd az utóbbi percekben nagyon meggyengült - a nőstény hangjából immár eltűntek a finom, lágy zöngék, szavai ridegen koppantak. Az idéző érezte, ahogy a torka teljesen kiszárad.
- Salamon pecsétjét akkor sem tudod feltörni, az képtelenség! - a férfi hangja megremegett, és nagyon rossz előérzete támadt. - Az igazi neved is belekarcoltam, és azt még te sem bírod...
- Nos, én valóban nem, de - hála neked - összeszedtem magam annyira, hogy idehívjam a házi kedvencemet... - a lény pattintott egyet az ujjával, mire fekete láng lobbant az arany körben, majd egy súlyos, sötét test nagy robajjal a padlóra zuhant úgy, hogy még a gyertyák lángja is beleremegett. Aztán az a valami lassan talpra kecmergett, és a mágus elhűlve nézte az ormótlan izmos testet, és a zöld méregtől csöpögő arasznyi agyarakat. Mikor belenézett a vörösen parázsló szemekbe, nem látott bennük mást, csak gyűlöletet és halált.
- Bemutatom neked a kutyámat, Bulzabot. Tudod, ha engem bántanak, akkor ő nagyon megharagszik, most például ölni tudna, olyan mérges! - suttogta a démon, résnyire szűkült szemekkel. - Vajon az ő nevét is belekarcoltad a pecsétedbe? - a választ már nem várta meg, csak intett a szörnyetegnek, ami egy ugrással a földre teperte a sikoltozó varázslót...

A csapda lassan semmivé foszlott, és a nőstény könnyed léptekkel átvágott a szobán. Az ajtó felé tartott, de félúton megtorpant, és lenézett a mágus gőzölgő maradványaira.

- Kár érte, egészen jóképű volt... - és hangjába (ezúttal) némi szomorúság is keveredett.

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 2 db)