A Végtelen tekintete
Hideg homályban álmos őszi éjjelen
Havas pilláival letekint a Végtelen.
Igéző tekintete ködpalástot ölt
Gazdag lelkisége vers-szirmokat költ.
Égő szívek porladása izzik az éjbe
Mely ezernyi szemmel tekint az égre.
Lágy fuvola szellő zenél valahol fönt
Keringőt jár dallamára az égi csönd.
Hideg őszi homályban a végtelen
Alakot ölt, mint érzelem.
Beleszórja magát üres szívekbe
Majd a távolba illan libegve.
Ónszürke felhők vonulnak fent az égen
Valahol találkoznak a messziségen.
Ha két szív a földön nem lehetett eggyé
Darabjaira hullik, hogy ne hasadhasson ketté.
A mindenségen túl is lélegzik valami
Melyet földi érzékkel nem lehet hallani.
Hamuvá porlad az egykor viruló rózsa
Ám Főnix könnye lelkét új élettel teliszórja.
