Rémálmok birodalma II.

Horror / Novellák (1180 katt) stephan
  2011.09.11.

Az első rész már kikerült ide, azt mindenki el tudja olvasni, ha az alkotásaimat megnézi az adatlapomon, most a második rész következik, jó borzongást kívánok!


Lisa álmát az éj csendjében élesen csörömpölő telefon hangja szakítja félbe. Mikor végre sikerül kezével eltalálni a telefonkagylót, egy ideges, ziháló hang szólal meg a vonal másik felén:

- Lisa, de jó hogy felvetted! Én vagyok az, Sidney.
- Sid, hajnali három óra van, mi van veled?! – vonta kérdőre a lányt kicsit ingerült és a fáradtságtól tompa hangon.
- Szörnyű álmom volt, rettenetes! – mondta Sid most már zokogó hangon a sercegő telefonba.
- Lassabban, lassabban! Mi történt? Nyugodj meg, csak álmodtad az egészet! – próbálta kicsit magabiztosabb hangon nyugtatni a rettegő barátnőjét.
- De olyan valóságosnak tűnt – mondta Sidney már kicsit nyugodtabb hangon.
- De csak álom volt. Már vége, feküdj le és pihenj, holnap hosszú napod lesz!
- Rendben, szia, jó éjt! – búcsúzott Sid.
- Neked is, szia – tette le a telefont Lisa.

Sidney még hallgatta egy darabig a megszakadt vonal ritmikus búgását, majd visszatette a kagylót, és próbált visszaaludni, sikertelenül. Nagyon felzaklatták az álmában átélt jelenetek. Még mindig maga előtt látta, ahogy az izzó szempár rámeredt, és az arcán érezte a sebesen lecsapni készülő balta szelét.

Csak meredten bámult az éjszaka sötétjébe, de szemeit nem tudta és nem is merte lehunyni egy pillanatra sem.

Hajnalban a nap első erőtlen napsugarai próbáltak utat törni maguknak az ablakon csüngő, sűrű szövésű selyemfüggönyön, miközben a reggeli ébresztő éles hangja hasított Sid fülébe. Riadtan ugrott fel ágyában, szíve zakatolt, de megnyugvással töltötte el, mikor rájött, hogy reggel van, és csak az ébresztőóra hangjára riadt fel.

- Ezek szerint még is csak sikerült egy kicsit aludnom – gondolta magában a fiatal nő.
Szemét alig bírta nyitva tartani, de igyekeznie kellett a készülődéssel, mert nemsokára bent kellett lennie a szerkesztőségben.

Épp csak annyi ideje maradt, hogy gyorsan felhajtson egy adag kávét, elfelejtett cukrot rakni a kávéjába, és a rettentő keserű íztől fanyaran húzta össze száját, miközben már a kocsi kulcsai után kutakodott a mindig rettenetesen rendetlen táskájában. Már öt perce kotorászott, mire sikerült kitapogatnia ujjhegyeivel kulcsait a táska legmélyén, megbújva egy jegyzettömb mellett.

A lépcsőházban rohant lefelé, mikor villámként csapott tudatába az, hogy a telefontöltőjét fent hagyta az íróasztalán, a diktafonja mellett. Mérgelődött magában, de már nem maradt ideje visszamenni értük.

- Úgy is három egységnyi töltés van az aksiban, és itt van a kocsiban egy másik diktafon is – gondolta magában és elindult a garázsba.

A szerencse ma nem állt az újságíró nő mellett, kocsija is csak a sokaik próbálkozás után volt hajlandó beindulni.

- Jaj, basszus! Már két hete el kellett volna vinnem a szervizbe, de mikor is lett volna rá időm ebben a rohanásban.

Sid abban reménykedett, hogy nem fogják megállítani gyorshajtásért, mert már nem volt annyi ideje, hogy betartsa a sebességkorlátozást. A parkolóban csak a túloldalon marad hely, ahová leparkolhatott, így kénytelen volt gyalogolni az irodaházig több mint száz métert.

- Ez a későn érkezők pechje, de legalább felébredek valamelyest – gondolta Sid, miközben elindult az irodaház felé.

Mikor felért, az asztalán már tornyosuló papírkötegek várták, melyek nagy részét lapzártáig át kellett nézni és jóvá kellett hagyni a nyomtatásban való megjelenésüket.

- Ó, Sidney, azt hittem, már nem is jössz, sosem szoktál késni egy percet sem – mondta mosolyogva Richard a főszerkesztő helyettes.
- Szia, Rich, sajnos borzasztó éjszakám volt, alig tudtam aludni, rémálmok gyötörtek – mondta Sid.
- Azt látom, elég megviselt az ábrázatod. De az a lényeg, hogy itt vagy. Ma rengeteg dolgunk van – mondta Richard.
- Tudom – felelte Sidney, és egy kisebb papírtornyot húzott maga elé. A holnapi kiadás anyaga volt benne, ami már csak az ő jóváhagyására vár.

Sid elkezdte olvasni az oldalakat, és a fejében már kezdett kirajzolódni néhány szalagcím és címlap minta, amiket gyorsan fel is vázolt egy füzetbe, hogy később oda tudja adni a tervező-szerkesztőknek.

Mire Sid végzett a holnapi lap tartalmának ellenőrzésével, aláírásával hitelesítette, majd elküldte az anyagot a többi szerkesztőnek. Nem is vette észre, hogy már öt órája dolgozik folyamatosan. Ahogy végeztek a szerkesztők, visszaküldték a kész lapot egy utolsó ellenőrzésre, és miután Sidney ellátta a kézjegyével a kész anyagot, mehetett is a nyomdába.
Sid alig várta, hogy aláírja a papírokat, és indult ki a parkolóba, hogy végre hazamehessen. Nagyon el volt fáradva, főleg amiatt, hogy reggel is elég rossz állapotban ment be dolgozni.

Sid elindult kifelé az irodaházból, és már a kezdeti szürkületben indult el a kocsijáig, ami 2-3 perc sétára volt tőle. Eszébe sem jutott már a tegnap esti álom és annak hatása, talán a fáradtságának volt köszönhető, hogy nem törődött vele.

Mikor elér a kocsijáig, elkezdett kotorászni a kocsija kulcsaiért, de sehol sem találta. Nem volt ott a táskában, mikor eszébe jutott, hogy ki kellett keresnie a jegyzettömbjét, és lehet, hogy kiesett a kulcs is. Bosszankodva elindult vissza az irodába, reménykedett, hogy a gondnok még nem zárta le az épületet.

Szerencséje volt – ezen a napon először - amin meg is lepődött, mert nyílott a főbejárat ajtaja. Gyorsan felszaladt és szétnézett az asztalán, de ott nem volt semmi néhány jegyzeten és a telefonon kívül, felkapcsolta az asztali lámpáját, mert már alig lehetett látni valamit – elég korán sötétedett, ilyenkor Sid már nem szeretett mászkálni egy üres épületben - a lámpa fénye fémesen csillant vissza a szemeteskuka mellől, a kulcscsomó volt az. Indult volna lefelé, amikor megcsörrent a telefonja.

- Igen, tessék? Sidney – vette fel a telefont.
- Szia Sid, úgy örülök, hogy még bent voltál. Ez lesz az év sztorija! Azonnal szedj össze egy riport csapatot! – szólt bele egy izgatott férfihang a telefonba.
- Micsoda? Most? Ugye nem gondolod komolyan? Már az operatőrök is hazamentek, rajtam kívül alig vannak már bent, és mindenki igyekszik hazafelé.
- De Sid, ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Most megkaphatod a régóta áhított főszerkesztői állást! – bíztatta a túloldalról Sid egyik felettese.
- Mi a sztori, hová menjünk? – válaszolt Sidney egy rövid szünet után.
- Na, ezt már szeretem! Tudtam, hogy nem hagysz cserben! Fülest kaptam egy gyilkosságról, még senki nem tud róla, csak mi, azonnal indulj a Main street és a Beverly Hills mögötti sikátorba, hívd fel Johnyt és Lisat! – válaszolta David, a Hírmondó magazin tulajdonosa.
- Rendben, indulunk – válaszolta Sid, most már izgatott hangon.

Sidney leszaladt, felhívta Johnyt, és hamarosan meg is érkezett Lisaval és egy közvetítő kocsival. Lisaék az ilyen sztorik szerelmesei voltak, alig várták, hogy akció legyen, nem kellett sokat győzködni őket.

Megérkeztek a helyszínre, ahol még tényleg csak ők voltak a rendőrségen kívül. Sidney felkapott egy mikrofont és kérte Johnyt, hogy hozza a kamerát, amíg Lisa kér engedélyt az élő hírközvetítéshez.

Sidney főnöke, már elrendezett mindent, így néhány perc alatt készek voltak élőben sugározni a helyszínről.

A helyszín rendőrségileg le volt zárva, de a sajtót nem tudták feltartóztatni sokáig, Sid azonnal kérdésekkel bombázta a helyszínelőket, akik nem mondtak semmi konkrétumot. Annyit sikerült kiszednie a nyomozást vezető tisztből, hogy egy elmebeteg szökött meg néhány napja, akit gyilkosságért zártak elmegyógyintézetbe, de még semmi sem biztos.
Sidneyn fáradtságnak már a jelei sem mutatkoztak a hirtelen adrenalin löket hatása miatt. Sajnos ennyivel kellett, hogy beérjék, mert friss ügyről, nem tudtak több információt gyűjteni.
Visszaértek a tv székházába, de Sidnek már nem volt ereje hazavezetni, ráadásul vissza kellett volna menni a szerkesztőségbe, így hát taxit hívott.

Mikor hazaért, szinte elmerült az ágyban, olyan érzése volt, mintha lebegne. Nemsokára el is aludt. Nyugodt éjszakája volt, álmát csak a reggeli ébresztő szakította meg. Nagyon örült, hogy most nem volt rossz álma, és elég frissnek érezte magát a tegnap esti hajsza ellenére.
A kocsija most sem indult elsőre, de végül is csak sikerült életet lehelni a motorba, így Sidney éppen idejében ért be az irodájába.

Asztalán most kevesebb papír fogadta, de a tegnapi sztoriról még nem sok hír volt. Talál egy sárga cetlit a monitorára ragasztva, amin egy telefonszám és egyetlen szó állt, mégpedig az, hogy „tegnapi”. Sid rögtön megértette, hogy a tegnapi sztoriról van szó, csak nem akarták, hogy mások is értesüljenek arról, hogy Sidet állították rá az ügyre – sok ilyen kis titkos üzengetés ment a szerkesztőségben, ha egy fontos ügyön dolgoztak.

Sid úgy döntött, hogy majd délután hívja vissza, mert most még részletesen ki kellett dolgoznia a nagy hírt, nehogy egy konkurens magazin hamarabb lehozza, mint ők, mert akkor búcsút mondhat a főszerkesztői posztnak.

A munka hosszúra nyúlt, mert a tegnap elkészített címlap helyére a tegnapi esetet kellett megszerkeszteni, és Sid egyedül dolgozott rajta.

Mire befejezte a munkát már kezdett sötétedni, és majdnem megfeledkezett arról a különös üzenetről, amit reggel kapott.

Sidney felhívta azt a számot, amit a monitorra ragasztva hagytak neki.

- Üdvözlöm, és Sidney Canbell vagyok a Hírmondó szerkesztőségétől, az ön számát találtam reggel a fontos üzeneteim között.
- Üdvözlöm, én Judy vagyok, és azért kerestem meg a szerkesztőségtől önt, mert tegnap láttam a hírekben, hogy maga készített riportot a tegnapi gyilkosság helyszínén.
- Igen, én voltam ott, esetleg tud valamit, amit meg szeretne osztani velünk? Minden információ jól jön, ami a gyilkossággal kapcsolatos – bíztatta Sid a telefon másik oldalán lévő nőt arra, hogy mondja el, amit tud.
- Igen, tudok, az áldozatot személyesen is ismerem, az egyik barátnőm az – mondta fojtott hangon Judy.
- Sajnálom, őszinte részvétem. Konkrétan miért is keresett? – nyugtalankodott Sid.
- Azért, mert az eset előtt néhány nappal furcsa álomról számolt be nekem, azt álmodta, hogy menekült valaki elől, és utolérte az a bizonyos valaki – a nő már zokogott – majd… majd lesújtottak rá egy baltával, azt mondta, hogy olyan rossz érzése van, és hogy olyan valóságos volt, mintha nem csak egy álom lett volna. Most meg… most meg úgy halt meg, ahogy megálmodta és én… és én nem hittem neki, azt mondtam, hogy egy buta álom volt csak – mondta a lány már zokogva, Sid alig értette a beszédét.

Sidben megfagyott a vér, percekig meg sem mozdult, a félelem minden egyes porcikáját átjárta. Eszébe jutott a két nappal ezelőtti álma, és van egy másik ember, aki ugyan ezt álmodta és most… most halott! Sidney borzongott, csak ült és meredten bámult maga elé, a kagylót leejtette. Csupán tíz perc múlva eszmélt fel újra, és a félelem most még jobban átjárta testét. Nem tudta felfogni azt, amit hallott a telefonban, azt várta, hogy mikor ébred fel a szörnyű álomból, de ez a valóság volt. Már kezdett sötétedni, és rajta kívül már nem voltak bent az irodákban, ettől rettegése csak erősödött.

Gyorsan összekapkodta a holmiját, és elkezdett lefelé rohanni, ahogy meglátta a kocsiját, megkönnyebbülve vette észre, hogy most csak pár tíz méterre áll tőle. Elkezdett rohanni a kocsija felé, és a kulcsot már most elkezdte keresni a táskájában, szerencsére most igen hamar a kezébe akadt a kulcscsomó.

Beugrott a kocsiba, és remegő kezével alig talált bele a kulcslyukba. A kocsi nem indult. Csak az önindító halk szenvedésének hangja hallatszott, de nem pörgött fel a motor. Sid könnyei potyogtak, és reszketett a félelemtől, szíve olyan hevesen zakatolt, hogy azt más is hallhatta volna, Sid annak örült volna a legjobban, ha lett volna ott valaki, de nem volt. Egyedül ült a kocsijában és rettegett, furcsa érzés kerítette hatalmába, olyan volt, mint ha az álomban lenne.

- Ébredj fel, kérlek, ébredj fel! Ez csak álom! – Sid magának mondta zokogva, de tudta, hogy ez nem álom, hanem a valóság

A kocsi még mindig nem indult. Sid valami furcsa hangot hallott a távoli sötétégből. Megdermedt és olyan csendben volt, hogy a saját szívverését is tisztán hallotta.

- Már hallucinálok is, ez nem lehet igaz, indulj már te tragacs! – Sid rettentően sírt, és próbált életet lehelni kocsijának motorjába. De az autó megmakacsolta magát. Egyszer erőtlenebbek voltak a próbálkozások, az akkumulátor már nem bírja sokáig.

Sid a távolban egy sötét alakot látott körvonalazódni. Egyre közelebb ért, már a nehéz lépteinek zaját is lehetett hallani. Sid pánikba esett, szívverésének zaja még a gondolatait is elnyomta, kétségbeesésében magára zárta a kocsit. A távoli alak már pár méterre lehetett tőle, kezében egy balta volt, amin a hold sugarai verődtek vissza, pont, mint álmában. Sidney remegő kezeivel előkereste a telefonját, amibe nagy nehézségek árán sikerült beírnia a segélyhívó számot.

- Igen, tessék? Segélyhívó központ, miben segíthetünk?
- Kérem, könyörgöm meg akarnak ölni! Segítsenek!
- Kérem, asszonyom, nyugodjon meg, hol van most?
- Itt vagyok a Hírmondó szerkesztőség parkolójában, Wyndham street 36. Kérem, siessenek, már itt van, meg fog ölni! Könyörgöm!

Sid kiejtette kezéből a telefont, lehajolt, hogy megkeresse, de mire felnézett, már az addig távoli alak ott állt a kocsi előtt könnyes szemével, látta, ahogyan mosolyog, pont, mint álmában, és a kezében tartotta a baltát, amit magasra emelt és a szélvédő felé lendítette.
Sid sikoltva összegörnyedt, fejét a lábai közé szorította, hallotta, ahogy a szélvédő szilánkjai csörömpölve érnek földet. Csak zokogott és sikoltozott, azt remélte, hogy valami meghallja, egész teste remegett, nem mert felnézni, a sokktól eszméletét vesztette.

Az alak még egy utolsót suhintott baltájával a most már élettelennek tetsző lány teste felé…

- Sid, ébredj! Hallasz minket? Én vagyok az, Lisa – egy tompa, messzinek tűnő hang hallatszott.
A hang egyre közelibbnek és tisztábbnak tűnt.
- Lisa? – kérdezett vissza erőtlen hangon Sidney.
- Igen, Sid, én vagyok az, idejében érkezett a segítség, pont az utolsó pillanatban. Lelőtték azt a mocskot, nem emlékszel rá?
- Csak arra emlékszem, hogy... hogy emelte felém a baltáját, és onnantól azt hittem, végem.
- Nem, idejében megérkeztek a rendőrök, lelőtték – mondta Lisa.

A reggeli Hírmondóban még Sidney tegnap megírt cikke jelent meg a rejtélyes gyilkosságról, Sidney megkapta az új állását, és azóta nem gyötrik rémálmok. Hálát ad az égnek, hogy nem felejtette el feltölteni a telefonját, különben most nem élne…

Előző oldal stephan
Vélemények a műről (eddig 1 db)