Mélabú tábornok
Eddig tartott hát a béke! Pedig azzal áltattam magam, hogy minden a legnagyobb rendben van, de alábecsültem őt. Mélabú tábornok igazából sohasem adta fel a reményt hogy végleg leigázza köztársaságomat. Évekkel ezelőtt már megvívtam vele egy csatát, és ő megalázó békére kényszerült. Akkor azt hittem, hogy végleg megtört a zsarnok hatalma. Apró országom virágzásnak indult, és el is felejtettem, hogy ő ott rejtőzik valahol messze, ahol nem érhetem el, meggyengülve, de meg nem törve. Ő pedig titokban szervezte a visszatérését, lassan gyűjtötte össze seregeit, és tegnap támadást intézett harmonikus kis országom ellen. Mivel kiváló stratéga, ezért kivárta az optimális pillanatot a támadásra. Hadseregének derékhadát a munkahelyi és a magánéleti problémák alkották. Meglepetésszerűen indított támadást, az időjárási front teljes hosszában. Anticiklon csapatokkal megerősítve szélsebesen lerohant, és mire felocsúdtam első döbbenetemből, már bekerítette köztársaságom fővárosát. Egy pillanatra elcsüggedtem. Még arra sem maradt elegendő erőm, hogy megszervezzem az ellentámadást. Csak ültem a miniszterelnöki irodában, és nem bírtam cselekedni. Gondolataim szétzilálódtak, csak kósza foszlányok lebegtem elmémben. Tudtam, hogy fel kellene állnom, és intézkedni, parancsokat osztogatni, és átgondolni mindent. Ehelyett csak ültem, és bámultam magam elé. Az önsajnálat mélabús hullámai elringattak. Azt sugallták, hogy ne gondoljak semmire, ne csináljak semmit, csak üljek ott némán, mint egy üres héj. Ám ekkor valami megváltozott. Talán már émelyített a tehetetlenség, és telítődtem vele, elegem lett belőle. A tettvágy, ami mindig is ott izzott bennem, most fellobbant. Talán a düh táplálta, amit saját tehetetlenségem miatt éreztem. Sohasem voltam valami nagy hős, de mindig szívósan küzdöttem azért, ami az enyém volt. Lassan megmozdultam. Átgondoltam a jövőt, és azt, hogy mit is kellene tennem. Nem vesztegettem tovább az időt, gyorsan cselekedtem, és alkonyatra mélabú tábornok vereséget szenvedett. Egyelőre...